Az élet sodrásai, és kiképzései lágyítják, vagy keményíthetik az embert. Jelenlegi helyzetemben nem akarok semmi képzeletbelit, esetlegesen hamis tanúbizonyságot tenni, de lassanként kezd elegem lenni ezekből a történelmi változásokból.
Itt nem konkrétan az életre, vagy a halálra gondolok, hanem minden olyan eseményre, ami fellazítja a szív eredendő mélységét.
Folyamatos gondolkozás mellett, és árnyalatok között magamban félek. Félek az érzéseimtől, és árnyalt, megalkuvó dolgaimtól. Ha lehetne, most abbahagynám, visszaadnám a lelkem, és mondanám, köszönöm. De nem lehet, s talán megtenni sem olyan könnyű. Bérletem van.
Amerre mész, mindenhol elfogadják, s még igazából egy fillért sem fizettem érte. Megfizettem. Valami igazán mással. Az élet egy kölcsönös szarkasztikum, ami a lopástól elkezdett fáradtságtól, a megalkuváson át a kölcsönös megértésig elmegy. Gyors az élet. Rövid, és félreérthetetlen.
Az érzelmek, azok azon dolgok, melyek ellepnek, és néha az igeimre mennek. Néha azt érzem, hogy nincs kedvem érezni. Mégis ellopva a szív, és betemetve a múlt. De kimászik, újra és újra. Valami megváltozott tegnap.
Szikrázó félelmem atrocitásaival kellett megvívnom, és végül vesztesként tértem magamhoz. Legbelül még most sem vagyok igazán felemelkedve. Félek a veszteségtől, melyet a megvívott háború után elszenvedtem. Még nem mértem fel a károkat, de azt is meg kell tenni.
Amerre megyek, és ahol látok is, ott vagyok. Nem értek a szerelemhez, s a szeretet sem az erősségem. Valahogy mindig belebukok.
Az élet megnémult. Elhallgatott tegnap egy percre. Eszembe jutott az is, mikor én is majdnem meghaltam, ott maradtam. Végig csak a szemembe néztem, s önmagam farkasszemével szemben is vesztettem. Mindent elvesztek, mert erre termelődtem ki egy kapitalista világváltság közepette. Nem vagyok idevaló, s ha már itt tartok, nem vagyok az a típus, aki szertelen szűkíti össze képzeteit.
Még mindig kívánom az életet, de sok értelmét nem látom annak, ha mindig csak megbántok vele másokat. Változok, mert változnom kell. Levenném a polcról életem, ha megkívánnám, akár egy sportszeletet, de pénzt már nem költenék rá.
Abszurd, és hihetetlen, hogy most megint kilehelem lelkem, és azt hiszem ezzel most megjavul minden. Fáj az élet, ha fájva élem.
Itt nem konkrétan az életre, vagy a halálra gondolok, hanem minden olyan eseményre, ami fellazítja a szív eredendő mélységét.
Folyamatos gondolkozás mellett, és árnyalatok között magamban félek. Félek az érzéseimtől, és árnyalt, megalkuvó dolgaimtól. Ha lehetne, most abbahagynám, visszaadnám a lelkem, és mondanám, köszönöm. De nem lehet, s talán megtenni sem olyan könnyű. Bérletem van.
Amerre mész, mindenhol elfogadják, s még igazából egy fillért sem fizettem érte. Megfizettem. Valami igazán mással. Az élet egy kölcsönös szarkasztikum, ami a lopástól elkezdett fáradtságtól, a megalkuváson át a kölcsönös megértésig elmegy. Gyors az élet. Rövid, és félreérthetetlen.
Az érzelmek, azok azon dolgok, melyek ellepnek, és néha az igeimre mennek. Néha azt érzem, hogy nincs kedvem érezni. Mégis ellopva a szív, és betemetve a múlt. De kimászik, újra és újra. Valami megváltozott tegnap.
Szikrázó félelmem atrocitásaival kellett megvívnom, és végül vesztesként tértem magamhoz. Legbelül még most sem vagyok igazán felemelkedve. Félek a veszteségtől, melyet a megvívott háború után elszenvedtem. Még nem mértem fel a károkat, de azt is meg kell tenni.
Amerre megyek, és ahol látok is, ott vagyok. Nem értek a szerelemhez, s a szeretet sem az erősségem. Valahogy mindig belebukok.
Az élet megnémult. Elhallgatott tegnap egy percre. Eszembe jutott az is, mikor én is majdnem meghaltam, ott maradtam. Végig csak a szemembe néztem, s önmagam farkasszemével szemben is vesztettem. Mindent elvesztek, mert erre termelődtem ki egy kapitalista világváltság közepette. Nem vagyok idevaló, s ha már itt tartok, nem vagyok az a típus, aki szertelen szűkíti össze képzeteit.
Még mindig kívánom az életet, de sok értelmét nem látom annak, ha mindig csak megbántok vele másokat. Változok, mert változnom kell. Levenném a polcról életem, ha megkívánnám, akár egy sportszeletet, de pénzt már nem költenék rá.
Abszurd, és hihetetlen, hogy most megint kilehelem lelkem, és azt hiszem ezzel most megjavul minden. Fáj az élet, ha fájva élem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése